Ezen a héten egyesületünk elnökhelyettesét, Szili Csaba Gergelyt mutatjuk be.
Kövesse Ön is munkásságát közösségi oldalán!
A 43 éves Szili Csaba Székesfehérváron nőtt fel, és immár 13 éve él Sukorón: erdélyi párjával nevelik kislányukat.
Közel 2 évtizedig pedagógusként, több mint egy évtizedig intézményvezetőként tevékenykedett. Jelenleg projektfejlesztő egy IT-cégnél, illetve a
Pázmány Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar – PPKE BTK doktorandusza.
Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetem – ELTE Tanárképző Főiskolai Karán és Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon, és történelem szakos bölcsész és középiskolai tanár szakon szerezte, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatási vezető szakvizsgát tett.
Közösségi munkáját Karácsony Sándor-díj bronz fokozatával, szakmai tevékenységét a „ZENIT 41” Apáczai Diploma Díjjal ismerték el.
2006-2018-ig tagja volt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Oktatási Bizottságának, a Humán Közszolgálati Szakbizottságnak, illetve a Gazdasági Bizottságnak.
2019 óta a Fejér megyeiek bizalmából önkormányzati képviselő – a Fejér Megyei Közgyűlés tagja.
A Krónikás —
Válasz Független Civilek arcai Szili Csaba megalakulásunk óta, vagyis lassan két évtizede készíti írott tartalmainkat.
Az ő íróasztalán készült az egyesület első alapszabálya és kiadványai, illetve jegyzőkönyvek sokasága
–Fehérvári Válaszok reklámújságba cikkeket írt és korrektúrázott
– Az egyesület honlapját szerkesztette, tartalommal látja el
– Az egyesület közösségi oldalát szerkeszti
– Előterjesztéseket, hivatalos leveleket készít elő
– Oldalaink olvasószerkesztője, moderálója
– Rendezvényeken gyakran felvállalja a konferanszié szerepét
Mindemellett kiveszi a részét a programok szervezéséből is
„Számomra a VÁLASZ elsősorban mint nagyszerű közösség fontos!” – fogalmazta meg többször évértékelő, születésnapi rendezvényeinken.
Szili Csaba a 2019-es választási sikernek köszönhetően képviseli a konzervatív, lokálpatrióta hangot a Fejér Megyei Közgyűlésben.
Emlékezetes, hogy a Válasz Független Civilek egyedüli társadalmi, civil szervezetként két országos, parlamenti pártot már a jelöltállításnál, míg másik kettőt a szavazásnak köszönhetően maga mögé utasított.
Felszólalásaiban a helyi, lokálpatrióta, hagyományőrző szervezetek támogatása, és a nemzeti, konzervatív értékek mellett áll ki.
Lassan másfél évtizedes önkormányzati tapasztalattal rendelkezik, ugyanis 2006-2018-ig tagja volt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Oktatási Bizottságának, a Humán Közszolgálati Szakbizottságnak, illetve a Gazdasági Bizottságnak.
Szili Csabát gyerekkora óta elvarázsolja a múlt fürkészése. Miután kortársaihoz hasonlóan történelmi regényeken és Indiana Jones-filmeken nőtt fel történelemtanári majd bölcsész diplomát szerzett. Jelenleg pedig doktori disszertációján dolgozik.
Elsősorban egyháztörténet a kutatási területe, azon belül is a katolikus reneszánsz időszakának egyházmegyei történései (XIX. század – XX. század első fele).
Eddig az alábbi témákban jelentek meg publikációi:
– A tiszaeszlári vérvád
– A sportegyesületek kialakulása Magyarországon
– A déloszi szövetség
– Szeretem a történelmet
– A Kossuth – Széchenyi vita történelmi mítoszai (m.a.)
– A székesfehérvári egyházmegye egyesületei, mozgalmai a katolikus reneszánsz idején (m.a.)
Kiemelten foglalkozik nem megszokott történelmi jelenségekkel, érdekességekkel, a lengyel- magyar kapcsolatokkal illetve a konzervatív értékrendet érintő eseményekkel, folyamatokkal – közösségi oldala.
Szili Csabakét évtizede az egyesület programjainak egyik szervezője, segítője, kommunikációs vezetője, sokszor konferanszié, rakodómunkás.
Közel húsz éven keresztül rendezte meg a Szép Ilonka Bált, amely iskolai programból egy színvonalas közösségi esemény lett.
SportrendezvényekVideoton BKE Futballfesztivál, terepfutó kupa stb.) segítője.
Kirándulások, túrák szervezője:
Határtalanul program
Prága – Brno
Krakkó – Zakopane
Opole – Wroclaw
Felvidék (többször)
Székelyföld (többször)
A Családtag —
Válasz Független Civilek arcai
Mit jelent Szili Csaba számára a család?
Elsősorban kislányát, Rebekát és párját, Fazakas Melindát, és annak nagylányát, Iringót érti alatta. Nagyon fontos a velük eltöltött, minőségi idő.
A tágabb családjával is szoros köteléket ápol: Édesapjával és testvére családjával szorosan együttműködik.
Családja mellett a barátok, focis társak, a Válasz közössége és a szurkolótársak jelentik a kapaszkodót életében.
Sokszor úgy érzi, nem tudja eléggé kihangsúlyozni, mennyire hálás azokért, akik szeretettel körbeveszik.
Kövesse Ön is munkásságát közösségi oldalán
Kattintson ide
https://www.facebook.com/magister.szilicsaba