Hagyományőrzés

A Válasz legényei meglocsolták a lányokat! (Húsvéti locsolás)

„Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam.
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebemben is elférnek a piros tojások.” Szabad-e locsolni?

Húsvéti érdekességek:
„Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe. Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön.  Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl.
A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.”

E jeles nap alkalmából a mi legényeink is felkeresték a vidék legszebb lányait (természetesen a járványügyi szabályozások betartása mellett) és megöntözték őket bőségesen,  nehogy elhervadjanak.

Az ebből készült rövid kis videót küldjük minden lánynak, nőnek, asszonynak akiket a karantén végett nem sikerült meglocsolni. Bátran merem állítani, hogy a videóban szereplő hölgyekre zúduló vízmennyiség elég lenne egész Székesfehérvár szebbik neme számára.

admin

Share
Published by
admin

Recent Posts

Megemlékezésre hívnak a Válasz képviselői! ( Emlékezzünk együtt a trianoni diktátum 101. évfordulójára!)

Június 4-én várunk mindenkit szeretettel a Belvárosba, ahol 16 óra 32 perckor, a Himnusz eléneklése…

3 év ago

Hamarosan elindul az új városkártya rendszer!

Juhász László önkormányzati képviselő a megújuló városkártya-rendszerről tájékoztat minket a város hivatalos honlapja segítségével. A…

3 év ago

Ma van a mentők napja! Tisztelet a mindennapi hősöknek!

Isten éltesse a mentőszolgálatban lelkiismeretes, fáradhatatlan és gyakran hősies hivatást végzőket!  És hogy miért ma…

3 év ago

Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz!

Pillanatokkal ezelőtt Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz, így összesen tizenegy…

3 év ago

Juhász László képviselő oldalán összefoglalta a májustól érvénybe lépő COVID-19 szabályokat!

Juhász László, a Válasz elnöke Facebook oldalán összegezte a májusában életbe lépő új szabályokat, a…

3 év ago

A csernobili katasztrófára emlékeztünk!

1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű-baleset az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir…

3 év ago