Categories: Program

Megemlékezés, koszorúzás és 100 perc díszőrség a Nemzeti Hadsereg tiszteletére

 

2019. július 20-án lesz 100 éve annak, hogy Szegeden, a Mars téri laktanyában megszentelték a Nemzeti Hadsereg zászlaját. A zászlóbontás eredményeképpen Magyarországnak újra lehetősége nyílt arra, hogy egy ütőképes hadsereggel megvédje magát és el kezdje helyreállítani a tanács kormány és a román megszállás pusztításait. A Tanácsköztársaság leverése után a Vörös Hadsereg felbomlásával a szegedi ellenforradalmi kormány 1919. június 6-i rendelete alapján a „vörösterror elleni küzdelemre és a rend helyreállítására” önként jelentkezőkből felállított Nemzeti Hadsereg maradt Magyarország egyetlen szervezett fegyveres ereje.

Augusztus 9-én a szegedi kormány addigi hadügyminisztere, Horthy Miklós altengernagy vezetésével, a Friedrich-kormány jóváhagyásával megalakult a Fővezérség, amely 2 gyenge zászlóaljból, 1 huszárszázadból, 1 tüzérosztályból, 1 utászzászlóaljból és kb. 1 000 főt kitevő tiszti századokból álló csapatait indította el a Dunántúl meg nem szállt részére, ahol csatlakozott hozzájuk Lehár Antal ezredes Ausztria területéről visszatért, mintegy 2 000 főt számláló alakulata. A kényszersorozások eredményeként szeptember végére már 30 000 fő állt Horthy rendelkezésére, míg 1920 őszére a hadsereg létszáma meghaladta a 100 ezer főt.

Az eseményre emlékezve hívja tagjait, együttműködő szervezeteit és minden együtt érző fehérvári polgárt a Fejér Szövetség

2019. július 19-én (pénteken) 18 órától a székesfehérvári Országzászló téren,

az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél 
tartandó rendezvényre, melyen v. Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy Társaság elnöke mond megemlékező beszédet.

Az eseményhez kapcsolódó 100 perces díszőrségben részt vesznek az Alba Regia Civitas Rend, a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület, a Fejér Baranta, a Fejér MAG Egyesület, a Fejér Szövetség Mozgalom, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Rákóczi Szövetség, a Szent György Lovagrend, a Trianon Társaság, a Vitézek Történelmi Rendje és a Vitézi Rend tagjai, képviselői.

Meleg szívvel ajánljuk a partnerszervezetünk megemlékezését tagjaink és szimpatizánsaink figyelmébe, látogassanak el velünk az Országzászló térre pénteken este!

(forrás: https://multunk-portal.hu/…/jobb_me…/nemzeti%20hadsereg.html)

admin

Recent Posts

Megemlékezésre hívnak a Válasz képviselői! ( Emlékezzünk együtt a trianoni diktátum 101. évfordulójára!)

Június 4-én várunk mindenkit szeretettel a Belvárosba, ahol 16 óra 32 perckor, a Himnusz eléneklése…

3 év ago

Hamarosan elindul az új városkártya rendszer!

Juhász László önkormányzati képviselő a megújuló városkártya-rendszerről tájékoztat minket a város hivatalos honlapja segítségével. A…

3 év ago

Ma van a mentők napja! Tisztelet a mindennapi hősöknek!

Isten éltesse a mentőszolgálatban lelkiismeretes, fáradhatatlan és gyakran hősies hivatást végzőket!  És hogy miért ma…

3 év ago

Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz!

Pillanatokkal ezelőtt Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz, így összesen tizenegy…

3 év ago

Juhász László képviselő oldalán összefoglalta a májustól érvénybe lépő COVID-19 szabályokat!

Juhász László, a Válasz elnöke Facebook oldalán összegezte a májusában életbe lépő új szabályokat, a…

3 év ago

A csernobili katasztrófára emlékeztünk!

1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű-baleset az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir…

3 év ago