– Mi történt október -ÁN Székesfehérváron?
Hunyadi Mátyás Közgazdasági Technikum — diákgyűlés:
A középiskolás diákok főként a Demokratikus Ifjúsági Szövetség működését vitatták meg, elsődlegesen a DISZ helyi szervezetét, annak munkáját kritizálták.
A diákok követeléseiket pontokba foglalták, egyúttal elhatározták új diákszövetség alakítását.
A középiskolások gyűlésükről a megyei lap szerkesztőségét is értesítették, hiszen követeléseiket a Fejér Megyei Néplapban kívánták megjelentetni. Ezért este küldöttséget menesztettek a megyei pártbizottságra, hogy a lapban történő közléshez a szükséges engedélyt kieszközöljék. A megyei pártbizottság titkára, Sebes Imre valamennyi pont kinyomtatásához nem járult hozzá, végül megtagadta az engedély kiadását.
A hosszas megbeszélés alatt a diákok értesítették a kollégiumokat és felvonulást szerveztek a pártbizottság épülete elé.
A mintegy – főre duzzadt tüntető tömeg a Városi Kultúrház színháztermében (a mai Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István-termében) tartott tiltakozó nagygyűlést, amelyen elsőként a pontok megjelenését követelték.
A gyűlést követően a diákok a Székesfehérvári Nyomda épületéhez mentek és ott követelték a kora délutáni órákban megszövegezett 12 pont kinyomtatását, de itt sem sikerült a nyilatkozat kinyomtatását elérniük.
A középiskolás diákok 5 pontos felhívása mintegy a hatalom tétovázásának jeleként október 24-én jelent meg a Fejér Megyei Néplapban. A felhívást a későbbiek során külön röplapon is terjesztették.
A Székesfehérvári Középiskolás Diákszövetség megalakulása mellett a felhívás üdvözölte az országos MEFESZ megalakulását, egyúttal csatlakozott a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Diákotthon Diákbizottságának követeléseihez is, amely március 15-e és október 6-a nemzeti ünneppé nyilvánítását és nem utolsósorban, a nemzet elleni hibák elkövetőinek felelősségre vonását követelte.
Forrás: „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” – Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott