Hírek

Székesfehérvári Romkert

Részlet a 2019-es választási programunkból:
„Kiállunk azért, hogy a Romkert területén a Koronázó Templom helyreállítását legkésőbb 2038-ig meg kell valósítani. Ennek kivitelezése csak állami segítséggel lehetséges.”
Az elmúlt napok hírei alapján megállapíthatjuk, hogy a „nemzet történelmi fővárosa” végre elindul azon az úton, ami történelmi jelentőségéhez méltó.
Tegnap megjárta a sajtót, hogy az egykori királyi bazilika kövei négyszáz év után méltó elhelyezést kapnak. Erről tegnap mi is beszámoltunk.
A hét elején az országos médiumok is előkelő helyen foglalkoztak vele, hogy új kutatásokba kezd a Magyarságkutató Intézet, amellyel esély nyílik rá, hogy meg lehessen állapítani a Hunyadi-család, így Mátyás király származását.
Mátyás csontjai a székesfehérvári glosszáriumban találhatóak, ahol más királycsontok is vannak, azonosítatlanul. A végső cél, hogy ezeket a maradványokat azonosítani tudják és megfelelő körülmények között, a tiszteletet megadva helyezzék örök nyugalomra!
„Érdemes volna azon is elgondolkodni, hogy egy szép nemzeti emlékhelyet hozzunk létre, ahol minden magyar fejet hajthatna, meglátogathatná a sírjaikat!
A jeles ősök tisztelete mellett pedig arról sem feledkezhetünk el, hogy egy ilyen nemzeti emlékhelynek identitásképző ereje van. A következő nemzedékek magyarságtudatát tudjuk erősíteni azzal, ha nemcsak olvasnak vagy az iskolában tanulnak III. Béláról vagy Hunyadi Mátyásról, hanem ellátogathatnak a sírjukhoz, ahol megérinti őket történelmük.” – fejtette ki az a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
admin

Recent Posts

Megemlékezésre hívnak a Válasz képviselői! ( Emlékezzünk együtt a trianoni diktátum 101. évfordulójára!)

Június 4-én várunk mindenkit szeretettel a Belvárosba, ahol 16 óra 32 perckor, a Himnusz eléneklése…

3 év ago

Hamarosan elindul az új városkártya rendszer!

Juhász László önkormányzati képviselő a megújuló városkártya-rendszerről tájékoztat minket a város hivatalos honlapja segítségével. A…

3 év ago

Ma van a mentők napja! Tisztelet a mindennapi hősöknek!

Isten éltesse a mentőszolgálatban lelkiismeretes, fáradhatatlan és gyakran hősies hivatást végzőket!  És hogy miért ma…

3 év ago

Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz!

Pillanatokkal ezelőtt Belgiumban is összegyűlt a kellő számú aláírás a székely petícióhoz, így összesen tizenegy…

3 év ago

Juhász László képviselő oldalán összefoglalta a májustól érvénybe lépő COVID-19 szabályokat!

Juhász László, a Válasz elnöke Facebook oldalán összegezte a májusában életbe lépő új szabályokat, a…

3 év ago

A csernobili katasztrófára emlékeztünk!

1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű-baleset az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir…

3 év ago