Tanulni a közösségtől, tanulni egymástól

Szili Csaba a kezdetektől tevékeny szerepet vállal a Válasz Független Civilek Egyesület szervezésében. A civilben tanárember 2002, egyesületünk megalakulása óta segíti barátja, Juhász László munkáját – és támogatja önkormányzati szerepvállalásunkat, segíti programjaink megvalósulását és aktív szerepet vállai a közösség építésében.

„Kell egy csapat!”

– fogalmazta meg a legfontosabb okát annak, hogy miért kezdték el a Választ megszervezni. Kiemelten fontos számára a közösség összetartó, egymást segítő ereje, így az egyesületen belül leginkább ezekért felelős. A közel két évtized rengeteg élménnyel gazdagította, szenvedélyesen mesél a régi kirándulásokról, disznóvágásokról, az első rendezvényekről és környezetvédelmi akciókról csakúgy, mint a közelmúlt kiemelt programjairól (Székely Bál, Trianon-megemlékezés vagy éppen a kolbásztöltő fesztiválon való sikeres részvételek). Büszke arra, hogy nagyon sokszínű emberekkel dolgozhat együtt, akiktől rengeteget tanul. A tanár úr tanít és tanul. Ahogy fogalmaz:

„Hiszek abban, hogy az ember folyamatosan fejlődik.

Tanul a sikerekből, a kudarcokból egyaránt.

A közösség ereje ezt pedig segíti, támogatja.”

Közel két évtizedes pedagógiai hivatásgyakorlás és több mint egy évtizedes vezetői munka mellett is folyamatosan képezte magát – három diplomája után most a doktori disszertációját kezdte el megírni. Szakterülete a hobbija is: a történelem, mindemellett a sport és a labdarúgás az, ami kikapcsolja, ahogy ő fogalmaz: „felszabadítja” szabadidejében.