
Sajó Mária vagyok, az 5. számú választókörzetben induló képviselőjelölt, ahol élek. Nem tartom magam politikusnak, de a helyi emberek képviselete szívügyem és tenni szeretnék érte.
A Válasz Független Civilek Fehérvárért (VFCF) képviseletében indulok az önkormányzati választásokon, Önök által visszahívható képviselőjelöltként, ahogyan öt évvel ezelőtt is tettem. A jelölő szervezet minden tagja, példa értékűen vállalják a visszahívhatóságot, lemondva szabad mandátumukról.
1995 óta élek Székesfehérváron 2 felnőtt gyermek édesanyjaként. Nyugdíjas koromhoz közelítve különösen sokat foglalkozom két kisunokám felügyeletével, nevelésével.
Az Újszászi Gimnázium általános népművelő szakán érettségiztem. Dolgoztam csecsemő neurológiai osztályon ápolóként Budapesten és az Egyesült Államokban laborasszisztensként, ahol 10 évig éltem. Hazaköltözésünk után ápolóként dolgoztam a Szent György kórházban, majd kereskedőnek és boltvezetőnek tanultam és saját teaboltomat vezettem 10 éven keresztül.
Számtalan területen végzek önkéntes, társadalmi munkát, többek között a patrióta Fejér Szövetség heti rendszeres programjainak társszervezője vagyok, támogatom a polgárőrséget és tartalékos honvédképzésben is részt vettem. A Szent György Lovagrend és a Rákóczi Szövetség tagja vagyok.
A politikában számomra a legfontosabb a a közélet tisztasága, amit a választópolgárok elégedetlensége esetén a képviselők visszahívhatósága által tudunk elérni. Sajnos a mai politikai élet ezt nem teszi lehetővé, ezért példát kell mutatnunk, hiszen a mostani rendszerben a megválasztott képviselő semmilyen elszámolással nem tartozik választói felé, , amennyiben elégedetlenek vagyunk, csupán 5 évente tudunk másik jelöltre szavazni. Ezért már jelöltként visszahívhatóságomat garantáló képviselőjelölti (polgárjogi) szerződésre lépek a körzetemből ebben engem támogató és a szerződés kötéskor jelenlévő választópolgárokkal.
Kiemelten fontos terület számomra az egészségügyi helyzet javítása és az, hogy helyben, megfelelő hazai munkahelyet tudjunk biztosítani a magyar emberek számára. Székesfehérvár egy szép és élhető város, ahol biztonságban, boldogan szeretnénk élni. Legfontosabb feladatomnak ebben az 5. számú körzet fejlesztését, helyi képviseletét tartom. Kérem szavazzanak bizalommal rám!