Nekünk, fehérváriaknak különösen fontos a Koronázó Város egyedülálló öröksége, történelmi
rangjának helyreállítása. Múltunkhoz méltón a régió turisztikai központjává szeretnénk
fejleszteni Szent István városát a Főváros és a Királynék Városa, Veszprém között. Ehhez a
kommunizmus alatt sokat szenvedett, évtizedekig büntetett városunkban a történelmi
jelentőségünket hangsúlyozó beruházásokat szorgalmazunk. Kiállunk azért, hogy a Romkert
területén a Koronázó Templom helyreállítását legkésőbb 2038-ig állami segítséggel meg kell
valósítani.
A Belváros kapujában, a Liszt Ferenc utca elején a térburkolat kijelöli a valaha ott állt Palotai
Kapu helyét. A középkori kapuépítmény rekonstrukciós elképzelése teljes mértékben ismert.
Fehérvár történelmi szerepét hangsúlyozó, komoly turisztikai beruházásként szorgalmazzuk a
Palotai Kapu felépítését.
Öt évvel ezelőtt kezdeményeztük, hogy helyre kell állítani a legendás fehérvári építész és
szobrász, Bory Jenő alkotását, az 1920-ban a „magyar katona halhatatlan dicsőségének”
tiszteletére emelt obeliszket, melyet 1946-ben a kommunisták döntöttek le.
Továbbá kezdeményezzük a Fehérvár életében kiemelkedő jelentőségű Nagyboldogasszony
napjának, augusztus 15-ének újra állami munkaszüneti ünnepnappá nyilvánítását, amint az
volt 1947-ig.
Gazdaságilag kiemelkedően teljesítő városunkban mindezeknek megvan a lehetősége és
időszerűsége.