
Az elszabadult ingatlan- és albérletárak szinte lehetetlenné teszik a fiatal pályakezdők
lakáshoz jutását. Az önkormányzat által épített szociális bérlakásprogram irreális és
kivitelezhetetlen gondolat, hiszen sokmilliárd forintból sem lehetne jelentős segítséget
nyújtani. Ezért a mi javaslatunk ehelyett egy előtakarékossághoz kötött lakhatási támogatás.
Átfogó iskolafelszerelési- és felújítási programot szorgalmazunk. Bár az iskolák állami
fenntartásban vannak, de az önkormányzatnak kötelessége biztosítania a gyermekeink
megfelelő körülmények közötti oktatását. Ahogyan az elmúlt évek tapasztalata ezt bizonyítja,
igenis van joga és lehetősége az önkormányzatnak az állami fenntartású intézmények
felújítására.
Szorgalmazzuk az idősek otthonápolásának fokozott önkormányzati támogatását.
Elengedhetetlen, hogy a kórház és az idősotthonok várólistáit csökkentsük.
A Piac teret és a Pláza előtti teret biztonságossá kell tenni! Tarthatatlan, hogy félve járjanak
arra a fehérváriak, mert mindennaposak a zsebtolvajlások, a zaklatások, a garázdaságok, sőt a
súlyosabb bűncselekmények is. Fokozottabb rendőri és közterületfelügyelői jelenlét
szükséges, illetve szorgalmazzuk az Alba Plaza, a Volánbusz, az Önkormányzat és a
rendőrség mielőbbi tárgyalását és a közös érdek által vezérelt, közösen finanszírozott
megoldás megteremtését.
