Nagy sajtóérdeklődés mellett zajlott a mai, székely autonómia napi rendezvényünk. A maroshegyi székelykapunál dr. Boór
Ferenc Öreghegyi (Fejér Szövetség) ismertette a megemlékezés menetét, illetve a nap történetéről mesélt.Juhász László önkormányzati képviselő felhívta a figyelmet aktuális nemzetpolitikai kérdésekre (a kárpátaljai választások, illetve csíkszeredai városvezetők felmentése a koholt vádak alól).
Szili Csaba Gergely a megye feléledő székely testvérkapcsolatairól és korábbi autonómia napi élményekről számolt be.Kónyi-Kiss Botond
arra hívta fel a figyelmet, hogy azért is fontos kiállnunk az anyaországban is a székelyek törekvései mellett, mert az autonómia tábora egyre fogyatkozik.
Deák Lajosné kiemelte, hogy #Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzatának kiemelten fontos a határon túli kapcsolatok ápolása.
#Székelyföld jelképes határainak mécsesekkel történő kivilágítása után tárogató szóra, hangulatos, fáklyás felvonulással érkeztünk a nemzet történeti egységét szimbolizáló Szent Koronás körforgalomhoz.
Az este Válasz Független Civilek csapata, sepsiszentgyörgyi, székely mindenesével, Mátyás Attila Zoltánnal kiegészülve az este megkoronázásaként a Fejérek sárkeresztesi meghívásának tett eleget, ahol a ropogó tábortűz és népdalok fejezték ki kiállásunkat a székelyek önrendelkezése mellett!