Vitézné Bán Tímea

Vitézné Bán Tímea

43 éves, rendezvényszervező, 10. választókerület

Választókerületi programom

Vitézné Bán Tímea vagyok, Székesfehérváron 1975. december 1-jén születtem. 1994-ben a József Attila Gimnázium angol-német emelt szintű tagozatán érettségiztem, majd a Kodolányi János Főiskola angol-kommunikáció szakán szereztem diplomát.
Mindig fontos volt számomra, hogy képezzem magam, így két évet jártam a Nagy Lajos Király Magánegyetem pszichológia szakára, illetve település- és szervezetfejlesztési-, kistérségi projektmenedzsment- és pályázatírói tréningen vettem részt. Angolul és németül beszélek. Több éves tapasztalattal rendelkezem társadalmi szervezetek működtetésében, pályázati projektek létrehozásában és lebonyolításában.
Öt évig dolgoztam szerkesztő-műsorvezetőként, majd az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület programszervezője voltam. 2013 óta a „Gólyafészek” – Nők Munkába Állását Támogató Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét töltöm be. 2006-ban alapítottam a Tercia StArt Egyesületet, melyben elnökként a pályázatírás és a rendezvényszervezés a fő feladatom. 2012 óta jegyzem a Fehérvári Táncfesztivált, mint egyik saját programot, emellett több más városi kulturális rendezvényt is szervezek. Hiszek a civil kezdeményezésekben, mivel ezáltal nem csak az emberek érdekeit képviselem, hanem segítséget, támogatást is tudok nyújtani szükség esetén.
Születésem óta székesfehérvári vagyok. A legszebb emlékek ide kötnek és szeretem, hogy a város egy kulturális és közlekedési csomópont.
Egy 12 éves fiú és egy 8 éves lány édesanyjaként a kamaszok hasznos időtöltéséért is síkra szállok. Kreatív és megbízható csapatjátékos vagyok, jó kommunikációs készséggel. Szeretek emberekkel dolgozni és foglalkozni – ezeket az erényeimet szeretném a választópolgárok javára képviselőként kamatoztatni.