Egy éve mindennapjaink része.
A tegnapi napon élő adásban jelentkeztünk és beszélgettünk annak apropóján, hogy a kórháznak, Völgyi Szabi közvetítésével mennyi minden segítséget tudtak adni hétköznapi emberek, az elmúlt egy évben.
Tegnap volt egy éve, hogy az első korlátozó intézkedések életbe léptek Magyarországon. Így vagy úgy de szinte minden embert érintett a vírus megjelenése.
Ennek kapcsán megfogalmazódott bennem, hogy leírom én miként láttam az elmúlt esztendőt a vírussal élve, időrendi sorrendben, de egyfajta napló jelleggel.
Természetesen saját szemszögből, de az élet sok területére kiterjedő módon, hogyan gondolom én.
Annyi mindent át kellett élnünk és sokan új dolgokat is bevezettünk az életünkbe, szinte már nem is emlékezünk arra, miként változtak át a szokásaink, addig rutinból meglevő dolgaink.
A következő napokban minden este 19.00 órakor kiteszek egy fejezetet.
Holnap a covid megjelenéséről, hogy mik voltak az első gondolatok, hatások, hogyan reagáltam, mi történt az országban.
Aztán a sort majd folytatom a kormányzati korlátozó intézkedésekkel, támogatások mértékével, azok mélységével, a fehérvári intézkedésekkel.
A vírustagadókkal és a vírustól félőkkel.
Gazdasági hatásokkal.
A második és a harmadik hullámmal, vakcinával, és a remélhetően közelgő enyhítésekkel.
Tehát ha kíváncsi vagy, egy független, de sok területre rálátó véleményére, tarts velem a következő napokban 19.00 órától, és adom a válasz-aimat.